CD aluminiumsó-mentes dezodorok

Saturday, September 17, 2016

Ebben a bejegyzésben újabb aluminiumsó-mentes dezodorokat fogok nektek bemutatni, szerencsére már az itthoni kínálat is egyre szélesebb. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szépségápolási termékek, amiket használok minél természetesebbek legyen, és ez a dezodorokra különösen igaz.
Még egy szuper dolog, amit még a poszt elején ki szeretnék emelni: a német CD márka cruelty-free és vegán. :)
A teljes bejegyzésért kattints tovább!

AZ ILLATOK
Először is a kedvencemmel szeretném kezdeni, ami nem más mint a gránátalmás termékcsalád. Egyszerűen isteni, és napközben is gyakran megcsap az illata, főleg ha az itt lentebb látható pumpás változatot használom.
A vízililiomos változat nekem nagy csalódás volt, ettől az illattól vártam a legtöbbet, biztos voltam benne, hogy ez lesz a kedvencem, de nekem nem jött be. Szerintem abszolút nem találták el, elég műnek érzem ezt az illatot, de persze nem vagyunk ugyanolyanok, ez csak az én ízlésem.
A narancsosat is nagyon megszerettem, akik az üde, friss illatokat kedvelik, azok ezt imádni fogják!


A HATÁSUK
Nagyon boldogan írom le, hogy a golyós, a pumpás és a fújós változat is 100 százalékosan bevált, tökéletesen elfedik a kellemetlen szagokat. Reggeli zuhanyzás után a golyósat szoktam használni, ami egész nap kitart, de ha frissíteni szeretnék rajta, akkor a pumpásat választom, és így még higiénikus is.
Az egyetlen negatívum, amit meg kell hogy említsek, az az, hogy mindegyik tartalmaz alkoholt, ami nem a legjobb, főleg egy ilyen érzékeny területen, épp ezért sebes, irritált vagy frissen szőrtelenített hónaljon ezt nem is lehet használni. Az összetevőik ezen kívül egyébként egész barátságosak, és nem tartalmaznak ásványi olajat, szilikont, parabént és színezőanyagot.





Egy tusfürdőt is kaptam tesztelésre, ami szintén bevált. Fentebb említettem, hogy a vízililiomos illat nekem kifejezetten kellemetlen, viszont nagy meglepetésemre a tusfürdőnél már tetszik, nagyon finom illata lesz tőle a bőrömnek zuhanyzás után.

ÁRLISTA
- tusfürdő (250 ml) 649 Ft
- spray dezodor (150 ml) 699 Ft
- pumpás dezodor (75 ml) 1099 Ft (A 75 ml-től nem kell megijedni, mert nagyon sokáig elég lesz, kevés kell belőle.)
- golyós dezodor (50 ml) 799 Ft

A CD termékek drogériákban és áruházakban kaphatóak.


Összességében bátran ajánlom ezeket a dezodorokat, a gránátalmásat - a csodás illatának köszönhetően - különösen. Az alkoholon kívül az összetevőik is igazán barátságosak, a hatásuk pedig kifogástalan. Plusz pont, hogy ezekhez még egy kedvező ár is társul, a gránátalmásat biztosan újra fogom vásárolni, ha elfogy.


No comments:

Post a Comment

 

Followers

Popular Posts